Fárizs Péter

igazgatósági tag

Több mint tíz éves projekt vezetői és vezető SAP-tanácsadói múltjával, hat éves észak-amerikai és európai nemzetközi nagyvállaltoknál szerzett üzleti tapasztalataival, jelenleg a cég magyarországi operációjának projekt leszállítási- és az ügyfélszolgálati terület felügyeletét látja el. Okleveles közgazdászként végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Görbics Zoltán

igazgatósági tag

Európa vezető vállalatainál szerzett évtizedes szenior SAP-tanácsadói, projektmenedzseri és vezetői gyakorlatával építette fel a Hostlogic európai piacokra is kiterjedő szolgáltatói képességgel rendelkező SAP Technológiai Központját. Vezeti és felügyeli a legmodernebb Netweaver komponensekre épülő IT megoldások kialakítását, koordinálja az ügyfelek igényéhez igazodó stratégiai szolgáltatás fejlesztéseket, valamint irányítja a cég nemzetközi ügyfél kapcsolatainak és partner hálózatának építését. Okleveles villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Szilvássy Adrienn

gazdasági igazgató

Több évet töltött vezetőként különböző iparági területeken működő multinacionális cégeknél. Ezen évek során alapos áttekintést és gyakorlati tapasztalatot szerzett pénzügy-, számvitel- és controlling területeken. Részt vett nemzetközi cégeknél belső controlling rendszer kiépítésében, valamint a USGAAP szabályoknak megfelelő rendszer kialakításában és működtetésében. Okleveles közgazdászként végzett a Szent István Egyetem Gazdasági karán.

Mészáros Ákos

ügyfélszolgálati igazgató

Tíz éves szoftverfejlesztői és IT projekt menedzseri tapasztalatszerzés után, 2000 –ben csatlakozott a HostLogic Zrt-hez. Részt vett a CRM üzletág kialakításában és az értékesítésben, 2003-tól pedig az akkor felálló ügyfélszolgálat kiépítési és irányítási feladatait látta el. 2007 óta szolgáltatási igazgatóként dolgozik, az SAP üzemeltetés és alkalmazás támogatás területét vezeti. Okleveles villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Dr. Molnár Attila

üzletág igazgató

Molnár Attila a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Passau-i egyetemen végzett szakközgazdászként, szakterülete a vállalatirányítás. 2002 óta a Szent István Egyetem Információgazdálkodási Tanszékének oktatója. Phd szakterülete a vállalati információ hatékony gazdálkodása. A HostLogic Zrt. értékesítési igazgatójaként az SAP termékek és szolgáltatások értékesítése a feladata.