Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt. (ELMA) - SAP esettanulmány

Az egyre élesedő piaci verseny, és az egyre igényesebb minőségi és folyamatszervezési elvárások miatt az Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt-t (ELMA) arra az elhatározásra jutott, hogy folyamatait, piaci helyzetét informatikai hátterének erősítésével, a Hostlogic Kft. által bevezetett, az SAP All-in-One rendszeren alapuló Smart Enterprise megoldással erősíti.

Az informatikai cég saját fejlesztésű SAP-változata nem csak gyorsabbá, hatékonyabbá tette az eddigi munkát, de pontosságával és folyamatszemléletével olyan lehetőségeket is megnyitott a Hey-Ho gyártója előtt, melyekre a korábbi rendszerek használata mellett gondolni sem lehetett.A vállalat folyamatosan növekvő mérete, az éles piaci verseny, valamint az egyre igényesebb minőségi és folyamatszervezési elvárások miatt az ELMA kinőtte két korábbi informatikai rendszerét, illetve azok már nem voltak képesek megfelelő hatékonysággal támogatni a vállalat fejlődését. A társaság ezért hosszas mérlegelés után az SAP vállalatirányítási rendszerének igénybevételéről határozott. A kiválasztott beszállító, a HostLogic Kft. lett, amely az SAP All-in-One rendszeren alapuló, általa kifejlesztett Smart Enterprise megoldást vezette be.
 

 

A bevezetés során az egyik legnagyobb kihívást az okozta, hogy a korábbi kereskedelmi kontrollingra létrehozott szoftver más feladatstruktúrára, az SAP-tól valamelyest eltérő gondolkodásra, algoritmusra épült. A több konzultációs napot igénybevevő egyeztetés során azonban sikerült az ELMA Zrt. által elvárt feladatokra felkészíteni a rendszert. Ráadásul a korábbi megoldással szemben az SAP-ban az adatfrissítés bizonylatkészítéskor azonnal megtörténik, így a kereskedelemnek mindig naprakész, pontos információk állnak rendelkezésére. A másik nagy munkát a pénzügyi rendszer feladatainak SAP-ban való megjelenítése jelentette, hiszen azok felépítése adatminősége is eltért, ám a siker végül maradéktalan lett.
A bevezetés óta már világosan látszanak a rendszer előnyei: a legfontosabbnak azt tekinti a cégvezetés, hogy a rendszer használata révén az alkalmazottak munkája fegyelmezettebb és szervezettebb lett, a vállalat irányítását végző vezetők munkájának hatékonyságát, gyorsaságát komoly mértékben támogatja. Sok manuális munkafolyamatot kivált a rendszer, a termelés tervezésének folyamata a beszerzéstől a raktározáson át egészen az értékesítésig gördülékenyebbé vált.
 

Az SAP alkalmazása tehát nem csak gyorsabbá, hatékonyabbá tette az eddigi munkát, de éppen pontosságával, tervezésben nyújtott segítségével és folyamatszemléletével olyan lehetőségeket is megnyitott a Hey-Ho gyártója előtt, melyekre a korábbi rendszerek használata mellett gondolni sem lehetett.

2008. február 2.

vissza

 


 

RUGET Magyarország Kft.

 

 

"Rugalmas, professzionális, nemzetközi gyakorlattal rendelkező partnerre volt szükségünk, aki jártas az SAP üzemeltetés, az üzleti tanácsadás és a kivitelezés területén is. A HostLogic véleményem szerint vevő centrikus, megbízható partner, aki teljes körű szakmai szolgáltatást kínál, elfogadható áron. Mindenkinek ajánlom, aki korrekt partnert keres üzleti folyamatainak informatikai támogatására."

/Kendelényi János
informatikai igazgató

Lufthansa Technik Budapest Kft./

“A hoszting szolgáltatással elértünk némi költségmegtakarítást,
de az egyéb, nem számszerűsíthető
előnyök sokkal jelentősebbek.
Csökkent a kollégák túlzott leterheltsége, és számunkra
nagyon sokat jelent, hogy az adatainkat
maximális biztonságban tudhatjuk, valamint, hogy
nincsenek rendszerleállások miatti kiesések a termelésünkben.
Így nyugodtabbak vagyunk, mint ha
saját magunk csinálnánk az üzemeltetést."

/Muzsek András
vezérigazgató
Kabai Táp Zrt./

 

"A bevezetés alapjául egy Malajziában kidolgozott SAP sablon szolgált, amely nem tartalmazta a hazai számviteli törvénynek és kereskedelmi gyakorlatnak megfelelő beállításokat. Ehhez a testre szabási munkához szükségünk volt egy nagy gyakorlattal rendelkező magyar tanácsadó cégre. A HostLogic által biztosított konzultánsok szaktudása, tapasztalata kiemelkedő volt, ami lehetővé tette a zökkenőmentes éles indulást."

/Szaniszló Tamás
informatikai igazgató

FrieslandCampina Hungária Zrt./

 

"A Ferrero Magyarország Kft. egy megbízható, külső SAP hosting szolgáltatót választott SAP rendszere üzemeltetéséhez. Ezzel az volt a célja, hogy növelje saját eredményességét és rugalmasságát azáltal, hogy az SAP hosting témában nagy tapasztalattal rendelkező cég foglalkozik az SAP technológia és üzemeltetés kérdéseivel. Ennek köszönhetően a Ferrero munkatársainak értékes munkaideje szabadult fel, amelyet így a cég fő tevékenységére fordíthatnak."

 

/Stefano Brandinali
projekt menedzsment iroda igazgató
Ferrero csoport/

 

 


A Lekkerland a HostLogic-ot választotta SAP rendszerének üzemeltetéséhez

"Jelenlegi rendszerünk leválasztásához, illetve magyarországi működtetéséhez kerestünk tapasztalt informatikai tanácsadó céget. A kiválasztási folyamat végén a HostLogic Kft-re esett a választásunk, mert úgy éreztük, hogy a HostLogic részéről megkaptuk azt a maximális támogatottságot, amelyre egy olyan cégnek szüksége van, amely kevésbé járatos az informatika világában. A HostLogic rövid idő alatt felmérte igényeinket és teljes körű megoldást kínált SAP rendszerünk üzemeltetésére. A szolgáltatás magas színvonalához képest pedig olyan versenyképes ajánlatot kaptunk, melyet a mai gazdasági körülmények között nem lehetett figyelmen kívül hagyni."

/Haiman Ferenc
ügyvezető igazgató
Lekkerland Kft./

 

Köszönjük érdeklődését! Kérjük, adja meg az alábbi információkat, és hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel!






A *-gal jelölt mezők kitöltése szükséges

Kérem töltse ki a szükséges mezőket!

Nem megfelelő e-mail cím!